2013. április 28., vasárnap

Születés hete 2013

Újra eltelt egy év, íme az idei programok!
Várunk szeretettel!


A Születés Hete idén is sok hasznos információval igyekszik segÍteni a kismamáknak. Jól esik beszélgetni a várandóságról, a szülésről és a baba születése utáni első időszakról olyanokkal, akik már átélték ezt a csodálatos időszakot, vagy akár olyanokkal, akik mint Ti is, éppen most élik át.
Sok olyan téma van, ami a várandós anyukában akár már előre kétséget ébreszt, hogy hogyan is fürdesse babáját, mibe pelenkázza, mit érdemes előre megvenni a babakelengye részeként, és mi az, amit lehet, hogy az ő babájának nem is feltétlen lesz muszáj, hova menjenek és milyen programokra van lehetőség a városban, ahol más babákkal és mamákkal ismerkedhetnek meg, stb.
Ilyen kérdések együtt-átgondolására, lehetőségek megismerésére szervezett a Babamosoly kismama- és bababolt érdekes és ingyenes beszélgetéseket, amikre szeretettel vár minden kismamát, kisgyermekes anyukát vagy akár azokat is, akik még csak tervezgetik a babavárást, de már előre szeretnének tájékozódni.



Kedd (május 7.) 10.30  Baba-mama jóga bemutató

Helyszín Belső Csend Jógastúdió Debrecen Komlóssy 54. (Egyetem sgt végén a körforgalomnál) www.yogadebrecen.hu


Szerda (május 8.) 17. óra Kismama jóga bemutató óra

Helyszín Belső Csend Jógastúdió Debrecen Komlóssy 54. (Egyetem sgt végén a körforgalomnál) www.yogadebrecen.hu


 

Péntek (május 10.) 11.30 óra: Pelenkázás egyszerűen - hasznos tippek a teljes pelenkázási időszakra, hogy ne egy vagyont költsünk pelenkára.
Számos pelenkamárka található a különböző drogériák polcain, akármelyiket is választod azonban, havonta több ezer forintos kiadásra kell számÍtani. Vagy választhatsz mosható pelenkát is, ami a legegészségesebb a babád számára, szintetikus anyagoktól, vegyszerektől mentes megoldás, ami a környezetünket sem szennyezi, ezen kÍvül pedig kényelmes és egyszerű, nem utolsó sorban pedig gazdaságosabb is. A modern mosható pelenkák márkái, fajtái nem olyan közismertek az anyukák számára, ezért szeretnénk ezeket személyesen bemutatni nektek, megválaszolni a közben felmerülő kérdéseket és elmesélni a személyes tapasztalatainakat.

Szombat (május 11.) 10.00 óra: Milyen a jó babahordozó eszköz, melyiket válasszam? - Hordozókendők, háti hordozók, jó kenguruk próbája, bemutatása
A babahordozó a babakocsi mellett egy másik opció, dönthet az ember csak az egyik mellett, vagy természetesen használhatja mind a kettőt is. Babánkat hordozni viszont egy olyan élmény, amit nem érdemes kihagyni, ezért megéri legalább kipróbálni ezt a lehetőséget is. Amellett pedig, hogy jól eső érzés az édesanyának és a pici babának is, nagyon sok kényelmi előnye is van annak, hogy az anyukának szabad mid a két keze. A babahordozók között is több márka és tÍpus áll az anyukák rendelkezésére, használatuk egyszerű, nagyon kényelmes, puha, minőségi anyagokból készültek. Gyertek el hozzánk, és ismerkedjetek meg a hordozás lehetőségével és a hordozóeszközökkel! Tapasztalt anyukák szÍvesen válaszolnak a kérdéseitekre.

Szombat (május 11.) 11.00 óra: EC - pelenkanélküliség kisbaba kortól
Ez a téma új, de mégis nagyon régi. A pelenkázás mellett lehetőség van a babák „ürítési igényeinek” figyelésére, és annak a lehetőségnek a megadására, hogy korai csecsemő kortól ne a pelenkába pisiljen-kakiljon a baba. A módszer remek leírása a Diaperfree című könyv alapján egyszerű és természetes, tapasztalt anyukák mesélnek róla egy kötetlen beszélgetés keretében. Megmutatjuk miért nagyszerű ez a természetes higiénia és hogy miben segítheti ez a baba fejlődését. 



 










 Szombat (május 11.) 12.00 óra: Babaápolás egyszerűen és természetesen
Mivel fürdessem a babám? Melyik popsikrémet használjam? Használjak-e testápolót, olajat? Ha igen, melyiket? Mindig vagy csak ha a baba bőre kiszáradt? Mennyire fontos a baba ruházatának az anyaga? Rengeteg kérdés, amiben az anyukák sokat tudnak segÍteni egymásnak, ha megosztják a tapasztalataikat. A természetes babaápolásról beszélgetünk, igyekszünk az anyukák segÍtségére lenni, hogy a sok reklám és szórólap mellett megismerjen olyan babaápolási termékeket, amik pont természetességüknél fogva a lehető legjobbat tesznek a babának. A babaápolásnál különösen igaz az, hogy kerüljük a vegyszert, tartósÍtószert, illat- és szÍnezőanyagokat tartalmazó kozmetikumokat, ezért ezekről érdemes idejében tájékozódni.

Szombat (május 11.) 13.00 Babamosoly bolt megnyitó buli, zenés gyermekjáték (nagyobbaknak is!)
Megnyílt a Babamosoly bababolt, ahol sok szép és hasznos terméket találhatsz kismamáknak, kisbabáknak és kisgyermekeknek. Különösen odafigyelünk arra, hogy olyan termékeket áruljunk, amiket mi magunk is használunk, és szeretünk. Szeretettel várunk Titeket szombaton a megnyitó bulira, gyertek el, nézzetek körül! Kötetlen beszélgetések, sütemények, zenés gyermekjátékok várják az érkezőket. Hozd magaddal a családodat is!

Szombat (május 11.) 14.00 Nyereménysorsolás a programokon résztvevők között!
Ha a programok valamelyikére eljöttél hozzánk, mindenképpen gyere vissza délután, mert szép és értékes ajándékokat sorsolunk ki!


További Programok:



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése