Az anya és apa
szerep talán a legnagyobb felelősséggel jár, amit az ember vállalhat. Életre
szóló, állandóan változó feladatokat kínáló szerepkör, amit magától értetődőnek
tekintünk, ugyanakkor sokszor küzdünk a szülői feladataink kapcsán
elégtelenségérzéssel – vajon elég jól csinálom, jó szülő vagyok?
Anyává válunk,
vagy valami mindig is a nőben rejlő képesség bontakozik ki bennünk a
várandósság és a gyermekünk születése által? Mi kellhet az elég jó anyaság
eléréséhez és milyen tényezők nehezíthetik az anyává válás lelki folyamatát?
A nők háromféle
beállítódással viseltetnek a várandóssággal – szüléssel - anyasággal -
kapcsolatban:
1. a babavárást, a szülést és a csecsemőkort borzalmas, nehezen
elviselhető életszakasznak élik meg és szenvednek tőle;
2. kibírhatónak, mások által is végigcsináltnak, tehát önmaguk
számára is elviselhetőnek tartják
3. saját személyes fejlődésük, érésük, kibontakozásuk részeként
élik meg, örömmel fogadják, a benne rejlő ambivalenciát megértéssel kezelik.
Nem kell sok
ahhoz, hogy a harmadik csoportba tartozhassunk. Vágy, elhatározás, bátorság és
kellő aktivitás révén találhatunk olyan felkészülést segítő terepet, ahol nem
csak megéljük, de meg is értjük érzéseinket és a bennünk zajló változásokat,
ezáltal tudatossá téve a felkészülés időszakát.
A szülésre való
készülődés különböző színterei arra adnak lehetőséget, hogy a várandósság ideje
alatt a tájékozottság növelése mellett olyan élményekkel és tapasztalatokkal
gazdagodjunk, amelyek segítségünkre vannak a vajúdás és szülés idején és a gyereknevelés
során egyaránt.
Az anyai
működésmód nem a régebbi, már meglevő működések egyszerű átállítódása a
várandósság és a szülés által, hanem valami teljesen új létrejötte a
gyerekkorból hozott élményekből, érzésekből és a későbbiekben formálódó tervekből,
vágyakból, ismeretekből. Egyszerre hoz változást a testünk, a lelkünk, a
kapcsolataink és a szellemi fejlődésünk területén, érlelve a személyiségünket,
ezáltal készítve a szülői szerepre.
A szülésre való
felkészülésről gondolkodva olyan kérdésekre keressük a választ, mint:
Mi támogathatja
a nőket annak a belső tudásnak a felszínre hozásában, aminek segítségével a
szülés a maga természetes módján magától végbemegy?
Hogyan élhetik
át és gyakorolhatják még a szülés előtt az elengedést, a pillanatban létezést,
a testi-lelki megnyílást és válaszkészséget, a kiszámíthatatlanság elfogadását,
mint a szülés alapkészségeit?
Mi segíthet a
félelmekkel való szembenézésben, a korábbi negatív élmények feldolgozásában a
várandósság érzékeny időszakában kíméletesen, de mégis hatékonyan?
Hogyan
kapcsolódhat be a pár mindkét tagja a babával való kapcsolat felvételébe, a
kapcsolat elmélyítésébe, interaktívvá tételébe, a méhen belüli gondoskodás és
kötődés megélésébe?
Milyen tudás,
információ segít abban, hogy a szülők megtalálják saját hangjukat a
szülőszobán, képviselve a szülő anya és a születendő gyermek valódi érdekeit,
minimalizálva az ártalmakat a legváltozatosabb, vagy előre nem tervezett
helyzetekben is?
Hogyan
készülhet a pár a szülésre, hogyan válhat az apa valódi támasszá a szülőszobán?
Az apa helye, szerepe, élményei a várandósság és a szülés alatt és után.
Minderről
beszél majd Ferenczi Beáta klinikai szakpszichológus, családterapeuta és dúla,
a ReNatal munkacsoport egyik alapítója a Születés Hetén, június 13-án 15
órától!
