2016. május 22., vasárnap

Finom ételek a Születés Hetén - természetesen egészségesen!


1. Mivel foglalkozunk a Gluluban?
A Glulu Pékmanufaktúrában glutén-, laktóz-, tej-, tojás-, illetve egyéb allergénektől mentes pékárukat, cukrásztermékeket és lisztkeverékeket készítünk. Azért jött létre a kis péküzemünk, mert nagyon nehéz igazán finom gluténmentes kenyeret és pékárukat találni a piacon, illetve sok munka és elég körülményes is azokat otthon elkészíteni. Nekünk pedig sikerült nagyon jó ízű és különlegesen finom termékeket fejleszteni. Ezt szerettük volna megosztani más ételintoleranciában érintettel, illetve azokkal, akik szívesen fogyasztanak valami „mást”, kevésbé megszokottat, és ezt hajlandóak is megfizetni. Hiszen a „free from” termékek jóval magasabb árkategóriába tartoznak, mint a sima búzalisztből készültek. A célunk főként, hogy visszaadjuk a kenyérevés örömét a lisztérzékenyeknek illetve, hogy úgy véljék, hogy a Glulu termékek mind: kis falatnyi boldogságok.

2. Az ötletgazdánk: Prokisch Lilla – mesél arról, hogy miért lett vállalkozó.
„Szeretem etetni az embereket.” – lenne az az egy mondat, amellyel le tudnám írni, hogy miért is lettem vállalkozó, vagy, hogy miért pont a „pékszakmába” csöppentem bele. Az okoz igazán örömöt, ha valakinek ízlik, amit készítek. Amikor közvetlenül én értékesítem a Glulu termékeket, vagy kóstoltatom a fogyasztóinkkal, akkor figyelem a reakciókat, illetve a hozzáállásukat, attitűdjüket a gluténmentes termékek iránt. A kedvencem, amikor valaki, aki lisztérzékenységben nem is érintett, a Glulu termékek kóstolása után odakiált a barátjának, hogy: „Te, gyere már ide, ez tényleg FINOM!” Ugyanis a köztudatban, a valamitől mentes termékek, nem a jó ízükről híresek.
Mindig is élveztem a „kreatívoskodást”: szeretek innovatív lenni. Például a sütésben/ főzésben is mindig átalakítottam a már kész recepteket az adott igények szerint, vagy pedig saját magam fejlesztettem őket. Aztán a szintén lisztérzékeny apukámnak és nekem eszembe jutott egy ötlet: a gluténmentes pékség. Hiszen hiány a gluténmentes és friss pékáru a piacon. Az !gen Debrecen – Innovációs Generáció Debrecen – nevű képzés pedig az ötletüket megvalósítani vágyó fiatalokat keresett, én pedig ötletgazdaként jelentkeztem, ahol sikerült létrehoznunk az elképzelésemet a versenyben kialakult csapatunkkal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése